Apróságok az életemből

 Mostanában elég sokszor eszembe jutnak a régi dolgok.. Mikor még a piacon árultam tizen pár évesen, hogy akkor, ott mit éltem át. Szerettem. Volt ott egy srác, aki a piac másik végén árult, de mindig odament mindenkihez köszönni. Ő volt Szabolcs. Tulajdonképpen konkurencia volt, de ez ott nem számított, hála az égnek. Napokban eszembe jutott, vajon mi lehet vele, hát megnéztem, nincs e fent a közösségi oldalon, és szerencsémre megtaláltam. Írtam is neki egy levelet hogy hogy van, rég láttam. Hát kiderült, hogy kint dolgozik a messzi Hollandiában, pont ott, ahol én is dolgoztam, és ha netán tudtam volna, hogy Ő is ott van, megkerestem volna. Meglepődött a levelemen, mert először nem ismert meg a képekről, nem tudta ki vagyok, hisz már jó ideje nem látott. És úgy vettem észre, talán még örült is annak, hogy írtam. Közölte, nyári hazautazása alkalmával mindenképpen találkozzunk, aminek persze nagyon örülök, már ha ténylegesen lesz is belőle valami. De mért ne lenne? Álljunk pozitívan a dolgokhoz! Vagy legalább próbáljam meg.. Attól tartok, nem fog jót tenni a nemlétező lelkemnek a találkozás, de annyira kíváncsi vagyok, hogy milyen lett, mennyit változott. Nomeg látni akarom az arcán a meglepődöttséget, amikor meglát, hogy már felnőttem, nem az a tizenéves csitri vagyok, akit utoljára látott.. Mert tulajdonképpen minden egyes nap erre törekszem. Úgy öltözködöm, hogy ha találkozok egy régi ismerőssel, lássa rajtam, hogy mennyit változtam. És hogy mire jó ez? Magam sem tudom. Kell az egómnak, vagy csak azt akarom, hogy foglalkozzanak velem. És bár tudom hogy ezt nem így kellene, máshogy nem tudom. Érdekes.. Remélem egyszer elérem azt a szintet, hogy senkinek nem kell bizonyítanom, és akármit csinálok, elfogadnak úgy, ahogy vagyok.