Egyik kedves barátomon tűnődtem a minap, hogy mennyire odavan egy lányért. Csak nagyon fél. Fél nyitni, pedig szerintem nem kéne. Ismerem mind a kettőjüket. Tudom, ha Ő nem nyit, akkor nem lesz semmi az egészből. És azon fog folyamatosan gondolkodni, hogy mi lett volna ha. Én ezt akartam elkerülni az előző félévben, amikor Gerit megcsókoltam. Igaz, mostmár néha úgy érzem, bánom a dolgot, de életem legjobb csókját Tőle kaptam. Na de visszatérve Conradra.. Nagyon remélem hogy betartja az ígéretét, és lépni fog. Ma direkt többször is magukra hagytuk őket, hátha megjön a bátorsága. Noszogattam is egy kicsit, hogy hátha bátorodik, és nagyon remélem hogy igen. Aztán szeretném holnap látni a hatalmas mosolyt a kis édes arcán, amikor odajön, megölel, és csak annyit mond hogy sikerült, minden oké. Azt szeretném, ha a körülöttem lévő emberek boldogak lennének. Ha nem volna olyan problémájuk, ami miatt szomorkodnának. Ha nem kéne maszkot viselniük...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.