Apróságok az életemből

 Nemrégiben megismerkedtem egy fiatalemberrel, nevezzük Hugónak. Elég szimpatikus volt számomra, és gyorsan a tudtomra adta, hogy én is szimpatikus vagyok neki. Pár napos ismerkedés után elhívott randizni. Életem egyik legboldogabb pillanata volt! Hisz erre vártam már mióta, reménykedtem, hogy majd "Ő" lesz az az ember, akivel boldog leszek, sokáig. Találkozót beszéltünk meg egy szép vasárnap estére. Izgalommal telve kellett volna hogy feszengjek, de nem ez történt. Úgy mentem a randinkra, mintha ezer meg egy éve ismertem volna a srácot, mintha régóta haverok lennénk. Az első pillanat elég érdekes volt, bénáztunk össze-vissza, ez részben köszönhető volt a hónak is. Beszélgettünk, kellemes társaság volt. Elmentünk egy belvárosi kávézóba, szürcsöltük a forró csokit, nevetgéltünk, boldognak éreztem magam. A randi végére majdnem biztos voltam benne, hogy vele leszek, nagyon nagyon sokáig. Megtörtént az első csók, majd közölte, hogy nagyon reméli hogy igennel válaszolok azon kérdésre, miszerint most már a barátnője vagyok?! Boldogan feleltem rá, hisz én is ezt akartam. Hugó kedves volt, reggel mindig ébresztett, és minden nap találkoztunk. Egyre többet beszélgettünk, és kezdtem azt érezni, hogy én nem is érdeklem annyira Őt. Akármit kérdezett, épp válaszoltam volna rá, amikor a szavamba vágott, és magára terelte a figyelmet. Eleinte ezekre nem figyeltem. Vagyis inkább nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget neki. Ám lassan rájöttem, hogy ez a "kapcsolat" nem szól másról, minthogy őt mindenki imádja, és szereti. Az egoizmusáról. Elvárta, hogy dicsérjem meg mindenért, ami számomra mondjuk alapvető dolog lett volna. Nem tudom ki hogy van vele, pasinak nem szoktak bókolni. Ha mégis, akkor én vagyok a kivétel, aki nem bókol nekik. Nos a lényeg, hogy nem sokáig bírtam cérnával, közöltem vele, hogy túl egoista és akaratos, és hogy baromira féltékeny!!! És hogy  ez így nekem nem tetszik. Amióta vele összejöttem, csak rosszabb a közérzetem, pedig jobbnak kéne lennie. És persze mái napig nem tudja elfogadni, hogy szakítottam vele. És ekkor jöttem rá arra, hogy jobb nekem, ha egyedül vagyok. Jobb nekem, ha szabad vagyok. Hiába sír a szám mindig, hogy pasi kell, nem feltétlenül jó, ha van. Ahogy szokták mondani: "Aki szingli, nem biztos, hogy magányos, és aki kapcsolatban van, nem biztos, hogy boldog. " És ez teljesen igaz.. Most nagyon jó kedvvel, és sok pozitív gondolattal állok neki minden egyes napnak, és ebben nagy segítségemre vannak a barátaim! Sose tudom nekik mindezt meghálálni, bár ezt nem is várják el tőlem :)