Apróságok az életemből

 Mások gondolata mindig is foglalkoztatott, néha kicsit jobban is mint kellene. Legfőképpen az a gondolatuk érdekel, hogy mit gondolnak rólam. És eddig azt gondoltam ezzel semmi baj sincs. Igazából mostanra rájöttem, hogy túl sokat adok mások véleményére. Amúgy is nagyon kritikus vagyok magammal szemben, vagyis én ezt gondolom magamról.. Amikor magam alatt vagyok, és keresem a hibáimat, sok embert megkérdezek, milyennek látnak engem. Aki a barátom mindig elmondja, hogy nincs én velem semmi baj, ne kattogjak, inkább mosolyogjak. Az IGAZ barátaim pedig elmondják, hogy nézd, szerintem ilyen meg ilyen vagy, és én azt látom hogy ez lehet a baj. Nekik majd egyszer nagyon hálás leszek.. Nos egy sorozatnyi baklövésem után, két embernek köszönhetően megint talpra álltam, és reménykedem abban, hogy a lelkiismeretem békén hagy, és nem juttatja eszembe azokat a dolgokat, amiket direkt el akarok felejteni. 

Egy pár gondolatot idéznék, amit mostanába mondtak rólam..

"Mindig azt mondod nekem, hogy mosolyogjak, mert az jobban áll. Te mért nem teszed mindig ezt??"

-ezt a gondolatot Linda mondta nekem, aki tudja hogy mennyire hangulatember vagyok, és mennyire befolyásol az amit hallok és látok. Próbál védeni Geritől, bár mostmár az összes barátnőm próbál tőle védeni, és egyik sem tudja hogy miért érdekel ennyire.. Sőt maga Geri is azt mondta, hogy te tényleg nem vagy normális, hogy foglalkozol velem.. Hát csak hogy ráfoghassam valamire: azért foglalkozom vele, mert kíváncsi vagyok. Remélem van olyan aki érti mit beszélek.

""Ha már a zenét használod kábítószernek, akkor mindig csak addig hallgasd, amíg a jó élményeket szerzed.. aztán inkább kapcsold ki." 

ez pedig Balázstól származik.. pedig ő tudja a legjobban, hogy a zenét nem lehet kikapcsolni sosem.. Node nem baj, legalább figyelmeztet. Ilyenkor érzem azt, hogy van aki figyel rám. Úgy érzem nemsokan figyelnek rám, nem sok embert érdekel amit mondok/ írok. Vagy lehet pont az ellenkezője igaz, csak nemveszem észre, netán nem mutatják ki.. Mindenesetre, remélem mindig lesz olyan őszinte ember mellettem, aki megmondja ha valamit elrontok, rámszól, mint egy ovisra, hogy "héé kislányom, nem szabad" :) 

 Általános tudnivaló, hogy pénteken nekem nincs órám, mégis mindig találok okot arra hogy átmenjek szeretett iskolámba,  vagyis iskolám kollégiumába. Ez a héten sem történt másként, szeretett Lindám mondta hogy menjek már át, beszélgetünk egy kicsit. Míg vártam rá és a többiekre, segítettem Johnyéknak, főztem kávét Conradnak és a szobatársainak. Nos végre Linda is végzett, leültünk beszélgetni Geriék szobájába, de egyszercsak felpattant és mondta, hogy mennie kell haza. Míg nem voltam a szobába, megkérte Gerit, hogy menjen haza a későbbi vonattal, mert lelkiismeretfurdalása lenne,ha engem most egyedül itthagyna. És Geri belement. A lényeg annyi, hogy mindenki elment haza, Geri meg én pedig leültünk besszélgetni. Feldobta a témát, miszerint nekünk van egy kis elintézetlen "ügyünk" . Ismét megcsókolt, én pedig nem ellenkeztem, nem is akartam, és Ő ezt nagyon jól tudta. Bezárta az ajtót, behúzta a függönyt, és tovább folytattuk amit elkezdtünk. A szívem akarta ezt a dolgot, az eszem pedig nagyon nem. Végül Murphy bácsi segített eldönteni a dolgot, és nem történt semmi. Szívem szerint a hajamat téptem volna, de értelme nem lett volna neki. Szabadkozott, bocsánatot kért milliószor, és hogy ezt a dolgot mindentől függetlenül nem hagyja annyiban.. Viszont nagyon jót beszélgettünk, mindent végigrágtunk, hogy jó dönts volt e tőlem hogy megcsókoltam, hogy ki mit vált ki a másikból.. Minden megbeszéltünk, de a végén azért tudatta velem, hogy mi CSAK barátok vagyunk..Az este folyamán rájöttem, hogy vannak bajok nálam, mert mikor egy pasi megcsókolt a koncert után, egyből Ő villant be. Szerencsére a pasi volt annyira ügyes, hogy  elterelje a gondolataimat, de azért eléggé vicces, vagyis hogy kétségbeejtő, hogy ez a helyzet, Nembaj, két hónap és vége, aztán kitudja mikor látom újra.. És ugye, ami nem öl meg az erősít, így ő csak erősíteni fog engem, mégha nem is szándékosan.

 Egyik kedves barátomon tűnődtem a minap, hogy mennyire odavan egy lányért. Csak nagyon fél. Fél nyitni, pedig szerintem nem kéne. Ismerem mind a kettőjüket. Tudom, ha Ő nem nyit, akkor nem lesz semmi az egészből. És azon fog folyamatosan gondolkodni, hogy mi lett volna ha. Én ezt akartam elkerülni az előző félévben, amikor Gerit megcsókoltam. Igaz, mostmár néha úgy érzem, bánom a dolgot, de életem legjobb csókját Tőle kaptam. Na de visszatérve Conradra.. Nagyon remélem hogy betartja az ígéretét, és lépni fog. Ma direkt többször is magukra hagytuk őket, hátha megjön a bátorsága. Noszogattam is egy kicsit, hogy hátha bátorodik, és nagyon remélem hogy igen. Aztán szeretném holnap látni a hatalmas mosolyt a kis édes arcán, amikor odajön, megölel, és csak annyit mond hogy sikerült, minden oké. Azt szeretném, ha a körülöttem lévő emberek boldogak lennének. Ha nem volna olyan problémájuk, ami miatt szomorkodnának. Ha nem kéne maszkot viselniük... 

 A héten beköltöztem imádott kollégiumunk egyik legjobb szobájába harmadikként. Természetesen ott tartózkodásom illegális volt éjjelente, de megérte rizikózni. Túlélve a hétfő délutánt és reggelt, boldogan vágtam az estébe mondván, csak jó lehet. Szóval folyosós beszélgetésnek indult az este, filmnézés lett a vége. Még filmezés előtt találkoztam "kedvenc" gólyámmal, akiről tudni kell hogy valamilyen szinten érzelmek fűznek hozzá. Isteni jól éreztem magam, hisz jól elvoltunk, jót beszélgettünk. Ám jött a filmnézés. Tudni kell, hogy imádott gólyámmal, nevezzük Gerinek, néha csókolóztunk, és hát megindító volt számomra. Ám nem akar barátnőjének. Nos az ominózus filmezés előtt a folyosón cukiskodtunk, amikor is megjött "Zsuzsi", a szomszédlány, aki szintét gólya, és tudtommal szintén kavar  Gerivel. Geri ahogy meglátta Zsuzsit azonnal ellökött magától onnastól kezdve én nem voltam senki sem.. Nemtudom mi oknál fogva, de nagyon gyorsan túltettem magam ezen a dolgon, hisz tudtam hogy ha nagyon akarom, el tudom csábítani, attól függetlenül, hogy nem vagyok egy modell alkat. És meg is tettem. Elmentek aludni a szerelmesek én meg utána mentem Gerinek, mondván vele akarok aludni. És persze megengedte, sőt el is kezdte a szokásos kis játékunkat, miszerint megcsókolt..  Mielőtt jobban belemelegedett volna, közöltem vele,hogy hagyjuk, nincs értelme. El is aludtunk szépen nyugodtan. Másnap 11 órától szabadok voltunk. Szerveztünk az emeletnek egy palacsintasütést, ám előtte lementünk Sunshine-nal napozni a suliudvarra,  nagyon rövid időn belül elég sokan lettünk :) Tiszta hippik voltunk, nem érdekelt ki mit gondol, mindenki a másik ölébe feküdt, még csókolóztunk is..Mármint Én pont igen, és nemtudom mi volt velem, hogy egy olyan srácot csókolok meg, vagyis inkább fogadom a csókját aki amúgy az egyik legjobb barátom. De legalább jól éreztem magam, és nem zavart hogy ki mit gondol.. Estére aztán megsütöttük a  rengeteg palacsintát, összeült egy olyan társaság, akiket álmomban nem gondoltam volna. És az az érzés, ami körbekerített akkor, mikor megtapsoltak, mondván köszönik, hogy összehoztuk ezt a délutánt.. Egyszerűen elmondhatatlan. A közös vacsora után lementünk dohányozódni, nagyon sokat beszélgettünk, majd elindultunk csocsózni és pingpongozni. Isteni jó este volt, az egyik legkellemesebb emlékem marad :) Szerdán aztán jött a jóélet, nem volt suli, mondván másnap dolgozat, tudjunk készülni. (semmit nem készültünk :D) Nos.. megint kifeküdtünk a napra, aztán felmentünk ebédet főzni, aztán vissza napozni... Mikor végeztünk elindultunk a koliba, és szembejött Laci, akinek úgy megörültem, hogy a nyakába is ugrottam. Megszorongattuk egymást, örült, hogy örülök. Estére Sunshine meg én megalapoztuk a jókedvet, olyat dolgot csináltam, amit én eddig elítéltem, mármint inkább úgy fogalmaznék, hogy nem ítéltem el, de nem támogattam. Hát most mégis rávett valami erre, és iszonyatosan jól döntöttem. Lent aztán találkoztunk Laciékkal, sokat beszélgettünk, éshát én meg Laci elég sokat és feltűnően szemeztünk. Befejeztük lent a főzőcskét, felmentünk Attis szobájába olyan öten-hatan, és ott folytattuk a beszélgetést. Hajnali négyig bírtam, amikor Laci meg én elindultunk kifelé, mondván hagyjuk a többieket aludni. Még elhívott, hogy masszírozzam meg, amit meg is tettem, aztán elmentem aludni, meg ő is lefeküdt aludni. Csütörtökön feljött, főztem neki kávét, aztán eltűnt, lement összepakolni. Már csak akkor jött föl, mikor indult haza :(. Lekísértük, elbúcsúztunk. Soká fogom látni. Így is ritkán látom, de az előző este elég mély nyomokat hagyott bennem. Nembaj, nyugtatom magam, hogy nemsokára itt a május, és akkor láthatom. Délután kéziztünk, iszonyat jó volt, estére meg úgy felpörögtünk Sunshine-al, hogy az eszméletlen. Aludni alig bírtunk. Előtte még Conraddal beszélgettem egy nagyot a folyosón, isteni jól esett, Ő az a személy, akiben teljes mértékben megbízok, és tudom hogy sosem fog bántani. Remélem hogy nem kell majd csalódnom. Pénteken Sunshine már hajnalban elment haza, én még vártam délutánig, addig Conraddal, és a két szobatársával voltam, hogy elüssem az időt. Meg végre beszélgettem egy olyan emberrel, akivel régen nagyon jóba voltunk.. Jólesett Norbival beszélni, de elég is volt belőle egy időre. Aztán majd őt is hiányolni fogom, hisz ő se jár már az iskolánkba, és elég messze is lakik. 

Ezek a dolgok csak egy részlete a hetemnek, nagyon tömör leírás. Viszont életemben nem éreztem magam ennyire jól. Nem győzök majd hálás lenni a kolisoknak a sok segítségért, meg tulajdonképpen mindenért.

 A zene. Egész nap robotoltam, mint egy rabszolga, itt a szezon, dolgozni kell. És azt hittem megszakadok, de a zene mindig segít. Akkor is mikor már tényleg azt hiszed hogy mindegy. És ez nyilván nem csak a munkára vonatkozik. Ha fája a szíved, választasz egy olyan zenét ami még jobban tönkretesz, de neked akkor és ott arra van szükséged... Ha boldog vagy, olyan zenét hallgatsz, ami még jobban felpörget, amitől mindig boldog vagy. Ha olyan semmilyen a kedved, jobb esetben egy pörgős zenét hallgatsz, hátha jobb lesz, de ilyenkor van egy veszély: rábukkansz egy olyan zenére, ami valakire emlékeztet, vagy nem pozitív hangulatú.. ilyenkor lehet nagyot zuhanni lefelé.. Esetemben hatalmas problémát jelent, hogy mindent a zenékhez kötök. Akárkit meglátok, hozzákötöm egy zenéhez. Ami akkor még nem zavar, hisz ha meghallom a zenét, akkor eszembe jut az illető, elmosolyodom és kész. Ám ha az illetővel valami problémám adódik.. Ott a baj. Hisz akárhányszor meghallom a zenét, Ő jut eszembe, és a negatív élmény vele kapcsolatba... Ha szomorú vagyok akkor meg mindig Sia- My love című számát hallgatom, ami pont olyan zene, hogy ha fáj, akkor még beléd döf vagy százat, hogy még jobban fájjon.. Ha pörgök akkor meg csak a Brains.. Vagy éppen melyik zene tetszik igazán.. A legfontosabb: nagyon fontos szerepet tölt be az életemben a zene. És semmiért nem adnám ezt az élményt. 

 Virágkötőként máshogy élem meg a nőnapot, mint az átlag nők és lányok. Nekünk ez az egyik legnagyobb ünnep. Egy évben öt alkalom van, amikor nekünk igazán nagyon hajtani kell. És ez egy ilyen nap.. Már előtte két nappal elkezdjük csinálni a rendelést, ha van annyi -mert ma már nincs annyi, mint régen..- és alig várjuk, hogy kinyithassuk az üzlet ajtaját, és várjuk a pasikat, hogy vigyék a virágot a kedves barátnőnek, anyukának, mamának, kolleganőnek. De mi, virágkötők, ezen a napon semmit nem kapunk. Egy két vevő jófejségből visszaszól az ajtóból, hogy hát jajj boldog nőnapot! Mi meg aranyosan megköszönjük, és persze csak annyira vesszük komolyan, amennyire az úriember komolyan gondolja. A család férfi tagjai sosem köszöntenek minket, bár idén szavam se lehet, unokaöcsém -aki 3 éves- megköszöntött, mert a kedves Édesanyja rászólt, hogy hát na. De legalább mondta! Úgy örültünk, mint egy falat kenyérnek.  Az átlag fiú barátok és ismerősök azt mondják mindig, ha valami alkalom jön, amikor illene ajándékozni, hogy virágosnak nem vesznek virágot, mert hát biztos utáljuk a virágot. Első kérdésem: Mért nem kérdeztek meg minket? Hé szereted a virágot? Ennyi, nem több. A másik, ami inkább kijelentés, ha nem akarsz venni, nincs gond, de legalább ne kezdj el mentegetőzni. Mert oké, azt gondolod, hogy nem szeretem a virágot (-.-) de akkor már mást sem érdemlek? Ha erre is nem a válasz, megint csak azt tudom mondani, hogy legalább ne ragozzátok túl.  Idén sikerült kihisztiznem egy fatulipánt, aminek nagyon örültem, bár úgy szóltak rá az illetőre a  többiek, hogy mindenkinek hozott virágot, akkor már ne legyen tuskó. Szóval ez se volt az igazi. Viszont az egyik legjobb barátom lepett meg a legjobban, amikor elmentünk kávézni, és kaptam tőle egy kókuszgolyót, mondván nem ment el venni virágot, de nem akart elfelejteni. Hát ennél jobban semmi nem eshetett volna. És aznap kifejezetten figyelmes volt magához képedt :) Mit mondhatnék, én úgy gondolom, mindenki megérdemel egy évben egy szál virágot! Ezt, mint lány mondom, nem mint virágos. 

 De itt az idő, hogy pótoljam :) Sokminden történt velem azóta, hogy legutóbb erre jártam. Először is a Drága Hugó azóta is vissza akarja kérlelni magát hozzám, bár elég érdekesek a módszerei. Ismeretlen számról való hívogatás, majd miután felveszem nem szól bele. Üzenet írás, hogy már nem szeret, nem kellek neki, majd egy fél óra múlva ír egy bocsánat kérő üzenetet, hogy nem úgy gondolta, és gondoljam át. Nekem támasz kell, nem egy instabil pasi. De kár is több szót fecsérelni most rá. 

Újra és újra olyan helyzetek teremtődnek körülöttem, amelyek megmutatják kik állnak mellettem igazán. Aminek egyrészt örülök, hisz jobb, ha most tudom meg kire számíthatok. Másrészt igencsak zavar, hogy hirtelen ennyi emberben csalódnom kellett, ilyen rövid időn belül. Nehezen, de próbálom túltenni magam ezeken a dolgokon. hatalmas segítség, hogy ezen "barátok" egy részével már csak nagyon ritkán találkozom. Azokkal viszont, akikkel napi kapcsolatban vagyok.. Nagyon nehéz nem "sírni" utánuk. Mert az agyam azt mondja, hagyjam a fenébe őket, nem érnek annyit, a szívem mégis azt akarja, hogy foglalkozzam velük. Lassan csak lesz annyi eszem, hogy rájövök, senki nem ér annyit, hogy tépázzam magam, mert ebbe megyek tönkre. És kinek jó az? Maximum az ellenségeimnek. Pozitívan kell mindenhez hozzáállni, különben beleőrülök az életembe. De mindent megteszek :)

 Nemrégiben megismerkedtem egy fiatalemberrel, nevezzük Hugónak. Elég szimpatikus volt számomra, és gyorsan a tudtomra adta, hogy én is szimpatikus vagyok neki. Pár napos ismerkedés után elhívott randizni. Életem egyik legboldogabb pillanata volt! Hisz erre vártam már mióta, reménykedtem, hogy majd "Ő" lesz az az ember, akivel boldog leszek, sokáig. Találkozót beszéltünk meg egy szép vasárnap estére. Izgalommal telve kellett volna hogy feszengjek, de nem ez történt. Úgy mentem a randinkra, mintha ezer meg egy éve ismertem volna a srácot, mintha régóta haverok lennénk. Az első pillanat elég érdekes volt, bénáztunk össze-vissza, ez részben köszönhető volt a hónak is. Beszélgettünk, kellemes társaság volt. Elmentünk egy belvárosi kávézóba, szürcsöltük a forró csokit, nevetgéltünk, boldognak éreztem magam. A randi végére majdnem biztos voltam benne, hogy vele leszek, nagyon nagyon sokáig. Megtörtént az első csók, majd közölte, hogy nagyon reméli hogy igennel válaszolok azon kérdésre, miszerint most már a barátnője vagyok?! Boldogan feleltem rá, hisz én is ezt akartam. Hugó kedves volt, reggel mindig ébresztett, és minden nap találkoztunk. Egyre többet beszélgettünk, és kezdtem azt érezni, hogy én nem is érdeklem annyira Őt. Akármit kérdezett, épp válaszoltam volna rá, amikor a szavamba vágott, és magára terelte a figyelmet. Eleinte ezekre nem figyeltem. Vagyis inkább nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget neki. Ám lassan rájöttem, hogy ez a "kapcsolat" nem szól másról, minthogy őt mindenki imádja, és szereti. Az egoizmusáról. Elvárta, hogy dicsérjem meg mindenért, ami számomra mondjuk alapvető dolog lett volna. Nem tudom ki hogy van vele, pasinak nem szoktak bókolni. Ha mégis, akkor én vagyok a kivétel, aki nem bókol nekik. Nos a lényeg, hogy nem sokáig bírtam cérnával, közöltem vele, hogy túl egoista és akaratos, és hogy baromira féltékeny!!! És hogy  ez így nekem nem tetszik. Amióta vele összejöttem, csak rosszabb a közérzetem, pedig jobbnak kéne lennie. És persze mái napig nem tudja elfogadni, hogy szakítottam vele. És ekkor jöttem rá arra, hogy jobb nekem, ha egyedül vagyok. Jobb nekem, ha szabad vagyok. Hiába sír a szám mindig, hogy pasi kell, nem feltétlenül jó, ha van. Ahogy szokták mondani: "Aki szingli, nem biztos, hogy magányos, és aki kapcsolatban van, nem biztos, hogy boldog. " És ez teljesen igaz.. Most nagyon jó kedvvel, és sok pozitív gondolattal állok neki minden egyes napnak, és ebben nagy segítségemre vannak a barátaim! Sose tudom nekik mindezt meghálálni, bár ezt nem is várják el tőlem :)

 Hétfő... Mindenki morcosan kel fel, ha megtudja, hogy hétfőre ébredt.. De én valahogy mindenki ellentétje vagyok. Alig várom a hétfőket.. :) Sokan mondják, hogy nem vagyok normális, de nemtudom mit tenni. Hogy mit szeretek a hétfőben? azt, hogy végre újra együtt lehetek azokkal, akiket szeretek. A csoporttársaimmal, a Drága koleszosaimmal.. Egyfajta különös hangulat van ebben a társaságban.. Ha kell tudunk komolyak lenni, de inkább arra koncentrálunk, hogy sokat nevessünk együtt. És ez ma is sikerült.. 5 fárasztó óra után szétnevettük a fejünket! Sok emberrel találkoztam, mindannyian mosolyogtak a bolondozásaimon..Mert ez egy új nap volt nekem. Lezártam a rosszat, és pozitívan állok a dolgokhoz, mondván minden jobb lesz, és nagyon remélem, ez így is lesz :)

 A kezdet.. Hát hol is kezdjem? Igen nehéz évek állnak mögöttem, de mostmár csak a jelenre és a jövőre koncentrálok. Mindig akadtak problémák, de úgy nem volt még hogy sosincs valahogy. A jelenről egy pár szót: Főiskolás éveimet taposom, konkrétan az utolsó félévemet.. Az "osztályom", ami egy kis családnak mondható inkább, a legjobbak , akikkel valaha is lehetek! Velük élem mindennapjaimat, együtt járunk órára, vagy éppen nem, együtt bulizunk, de ha kell együtt sírunk.. Mellettük van még egy pár barátom, Róluk is fogok szót ejteni, ahogy magamat ismerem nem is keveset :)